Apám egy léhűtő, anyám egy szent volt.

Először, talán egy néhány szót az apámról már azért is, mert később nem sok említeni valóm lesz vele kapcsolatban. Röviddel születésem után a sors, vagy inkább az igazságszolgáltatás elválasztotta  útjainkat.

Született Harmat Mihály, - a "h"-t már én tettem a Harmathoz esztétikai szempontból, -- jobban mutat a névjegyen. Hentes- és mészárossegéd volt és elismerten szép ember. Tőle örököltem megnyerő külsőmet... kivéve a széles vallát, domborodó szőrös mellkasát és baromi izmait. Más, jelentős méretbeli különbségről nem is beszélve. Indulatos, goromba ember volt, elvárta, hogyha ő belép egy helyiségbe, mindenki másnak kuss. Ivott is, -- mondják mértékkel és olyankor eljárt a keze. Ütött, ha úgy jött ki a lépés, de főleg asszonyok, lányok kerek fenekét markolászta, szoknya fölött vagy alatt, mikor mire volt alkalom. A mamával Matusek Ignác népszerű pesti hentes és mészáros üzletében ismerkedett meg. Anyám rendszeres vevő volt, ő vásárolt a kis háztartás részére: fél kiló felsál... borjúmáj, meg húsz deka gyulai vékonyan szeletelve. Harmat úr döglesztően jóképű volt. Fehér inge alól kiduzzadt izmos karja, kis fekete pörge bajusza huncutul mozgott jobbra-balra, amint szépeket mondott a csinos, pesti, húszéves Mariskának és túlmérte a karajt, sokat jelentő cinkos kacsintással. Érthető módon mama beleszeretett és 1928. május 20.-án a ferencvárosi elöljáróságon házasságot kötöttek. A hozomány, berendezett szoba-konyhás lakás a Baksa utcában, meg ezer pengő, lekötve, fix kamatra a Hermész Bankban. Minden ígéretes és békességes volt... majd egy előre nem látott esemény megzavarta az idillikus állapotokat. Apám ugyan is, házasság ide, házasság oda, felcsinálta Matusek Ignác tizenhat éves lányát, aki aztán szégyenében a Dunának ment. Nem lett volna baj, ha belefullad, de kihúzták a szerencsétlent és eljárt a szája. Elkerülni az esetleges komplikációkat, Harmat úr felugrott az első csabai gyorsra és visszament a falujába.

Miután kipihente a váratlan utazás fáradalmait, táviratozott a mamának, hogy menjen utána, de ne felejtse el az ezer pengőt. A mama persze ment, a pénzből kis hentes üzlet lett, a boldog viszontlátásból meg én. Boldogság? Aligha. A gyerek vézna és sírós volt, az üzlet gyéren hozta a jövedelmet. A hitvesi ágy nem háromnak készült, Harmat úr mindinkább máshol kereste lotyós indulatai kielégülését. Anyám beletörődött a sorsába, vigaszul ott voltam én. Imádtam őt, csüngtem a keblein. A szó szoros értelmében. Két éves koromig anyatejen éltem, akkor kiszorított  egy vörös képű bőgőmasina . Húgom, Borbála,  hívatlanul jött.

Mama, hogy némi kis extrát hozzon a háztartásba, a községházán besegített egy-két napot hetente. Gépelte az adófelszólításokat, meg a halotti leveleket. Hogy-hogy nem, Handreich Gyula segédjegyző úrnak igencsak megtetszett a teltkarcsú pesti menyecske és egy szép napon beszorította az íróasztal alá és megerőszakolta. A bolond, mondta a mama egyszer... ha szépen kér, úgyis megkapta volna. Erőszak vagy nem, az eredmény kishúgom, Borbála lett.

Tovább a teljes szöveghez.

Az olvasó figyelmébe, ez a kézirat munka alatt van,

egyes részeknél még az ékezetek is hiányoznak.

.

Anyám

Nem siratom, emlékezem.

Csendes szóval int

és tanácsot ad,

kenyeret süt

kötényével letörli

szutykos arcomat.

Mesél ha kell.

Gyógyit ha láz gyötör.

Titkom kutatja,

titkot nyit cserebe.

Belőle lettem:

így egyek vagyunk.

Édes illata leng,

nyelvemen érzem

ízét, zamatát,

ölét kinálja

puha kebleit,

bűnös gyönyört

és gyötrő álmokat... 

***

Mentem...megyek...

bár újra lennél...

simogató kezed

szeretve fognám,

te a mennybe vezetnél..

v

Szeretni tudni kell,

mint járni-kelni,

inni-enni.

Ébren álmodni, s álmot élni...

A Hortobágyon hegyet mászni...

Cseresznyét szedni mély kút fenekén...

Rejtett titkokat kitalálni,

és hazudni,

hazudni igaz mesét.

Szeretni tudni kell.

Tudni kell

ágyat vetni szép szavakból,

csókot lopni és adni-venni,

bút-bajt feledni, feledtetni,

szeretni, szeretni...

Szeretni kell.

v

Hunyd le a szemed, álmodj

csobogó kék tengert,

vagy hűs ligetet.

Áldott öled emelve add magad!

Ülj a tenyerembe!

Csitt, hallgass!

Ma neked dalol a Kékmadár...

Nyilj Szezám!

Csókokkal nyitom a kaput s jövök

mint rabló, kincset keresve.

Vakon, tapogatva

körbe-körbe, játszva keresem

a legjobb, rejtelmes,

járatlan utakat.

Mint szomjas vándor,

részegen iszom az illatos nedűt,

habzsolom amit addsz

a feneketlen kútból...

Mind többet veszek,

annál több marad.

Nincs menekvés, combjaid közt

fogva tartod boldog rabodat.

v

versek